2012. június 25., hétfő

Nagyon szépen köszönöm a kommenteke és a látogatókat. :) Imádlak titeket.♥♥!

6.fejezet - riválisok

/Sandy szemszöge/

Mikor éppen edzésem volt a kerítéshez sétált Sarah, Sam, Jane és még egy valaki. Sokat gondolkoztam, hogy ki ez, és arra jutottam, hogy biztos az a aki most lovagolja Kalifát és Twistert. Pluszba még elveszi tőlem Jasont is, mostanába túl sokat vannak eggyütt. Már most nem bírom a csajt. Egész edzésen azon agyaltam, hogy hogyan toljak ki vele, de közbe eszembe jutott, hogy utánnam lesz edzése. Szóval úgy döntöttem, hogy majd megnézem. Alig vártam már hogy végezzünk és, hogy végre kiröhöghessem. Kalifa egy nagyon nehéz lovaglású ló volt, főleg ugrásnál még én sem tudtam ellovagolni, akkor ez a senkiházi se fogja tudni. Ugrottam pár ugrást meg egy pályát mentem aztán eltünktek. Biztos mennek készülni az edzésre - gondoltam magamban. Mikor én De Javu-vel mentem ki a pályáról ők akkor jöttek be. Szóval gyors bevezettem, leszereltem, bevittem a boxba és már futottam a páyára. Ez az elfoglaltságom kb negyed óráig tartott mert mire vissza értem ők már elkezdték a bemelegítést. Közbe már a nevét is meg tudtam. Folyamatosan őket néztem : Kalifát és Amyt. Nem értettem, hogy hogyan, de ő eltudta lovagolni, én miért nem? Az a ló vágtánál sem volt bolond nála. A bemelegítéssel készen voltak egy picit léptek és jöttek az ugrások. Úgy néztem arra a senkire, hogy ölni tudtam volna a tekintetemmel. Minden ugrást betopogta neki az a dög, és mindent jól csináltak. Amy nagyon szépen és jól lovagolt. Elkell ismerenem jobban mint én. Aztán úgy is óra vége lett, én elmentem a pályáról be az istállóba, goyrsan rápillantottam De Javu-re aztán mentem kifelé. Mikor megláttam, hogy ő jön velem szembe úgy döntöttem, hogy kihasználom az alkalmat és belé megyek, meg is tettem és ezek után haza mentem. 

/Amy/

Csak utánna néztem és egy értetlen fejjel pillantottam Jane felé. Végülis mindegy nem foglalkoztam vele. Kalifát leszereltem és a boxba vezettem, majd a lányok oda jöttek. 
-Na kinek a szobájába nézzük a filmet? - tette fel a kérdést Jane vigyorogva. 
-Amynél - felelte Sam 
-Oké - eggyeztem bele. 
Majd megbeszéltük, hogy hánykor. Ezután mindenki elment a saját szobájába lefürödni, pihenni, elkészülni. Én úgy döntöttem, hogy maradok még egy picit. Tehát fogtam magam kisétáltam a bálákhoz majd felmásztam a tetejére és leültem. Annyira jó volt egy kis nyugalom és csend, de valaki megzavarta. Nem más volt mint Jason. 
-Leülhetek? - kérdezte.
-Persze - feleltem.
-Hogy-hogy ide jöttél? , baj van? - kiváncsiskodott.
-Kicsit bánt Sandy viselkedése, nem a legjobb érzés - mondtam szomorúan. 
-Ne foglalkozz vele - mondta majd egy puszit adott és elment. 

6 megjegyzés: