2012. július 27., péntek

9.fejezet - "randi"

Felnéztem, és kit láttak szemeim? Sandyt. Nem örültem neki, nagyon nem. Gondolom akart valamit csak nem kezdett bele ezért én kérdeztem.
- Mit akarsz? - tettem fel a kérdést, még jó hangulatban voltam.
- Ezt! - felemelte az egyik lábát és homlokon rúgott. Erre viszont már felkaptam a vizet. Legszívesebben ugyan ezt tettem volna vele. Mikor már a medencéből másztam ki, hogy pofon csapjam Jason, Jane, Sam és Sarah húztak vissza. Ezután már csak Jason fogott és át vitt a medence másik végébe a lányok kíséretével.
- A fejed nem fáj? - aggódott Sarah.
- Megmaradok. - közöltem mosolyogva.
- Hogyan juthatott ilyen az eszébe? - morgott Jason.
- Ezen ne csodálkozz, hisz bolond. - motyogta Sam.
- Jól van legalább most ne foglalkozzatok ezzel, Légyszi - könyörögtem nekik, de bele egyeztek. A nap hátra lévő részében ettünk, ittunk, úsztunk, röhögtünk, és még sok mást csináltunk. Én nagyon élveztem, bár a homlokom kicsit fájt Sandynak köszönhetően, de még így is jó volt. Mivel már este fél hét lett kiszálltunk a medencéből és a helyünkre mentünk, majd vártunk, hogy egy kicsit megszáradjunk aztán átöltöztünk. Mire végeztünk és össze szedtük a cuccainkat már hét óra lett. Siettünk a bejáratoz mert 19 órára ott kellett lenni. Egy perc késés nem volt olyan nagy szám, sőt nem is mi voltunk az utolsók. Lassan mindenki megérkezett úgy hogy a kisbusz felé vettük az irányt. Josh megszámolta az embereket, mivel mindenki megvolt ezért beszálhattunk és elfoglalhattuk a helyünket. Öt perc után már indultunk is haza. Szinte az egész busz aludt úgy hogy fogtam a telefonom bedugtam a fülhallgatót és zenét hallgattam és nem sokára én is aludtam.
                                                                        ****
Az út utolsó tíz percében már fent voltam ahogyan a mellettem ülő Jason is. 
- Jó reggelt! - mondta nevetve. 
- neked is - köszöntem vissza majd nyújtóztam egyet. 
- Bocsi, hogy felhozom, de tudod amit a cetlire írtam - várt egy picit majd újra bele kezdett. - Szeretném, ha eljönnél. 
- Elmegyek. - feleltem mosolyogva. Látszott rajta, hogy boldog a válaszom miatt. 
- Rendben akkor este tíz kor Twister boxa elött várlak, ha lehet ne vegyen észre senki. - erre már csak bólintottam. Lassan már megérkeztünk a lovardához. Miközben szálltam le a buszról valaki megfogta a kezem és vissza húzott, valahogyan érezem, hogy ő az. 
- Akkor ne feledd! - figyelmeztetett. Én megint szótlan maradtam és csak a fejemmel biccentettem. Elengedte a kezemet és megint a szobánk felé vettük az irányt. Gyorsan bementem, letettem az ágy mellé a strandos cuccaimat és mentem vissza Kalifához. Mivel tíz óráig még bőven volt időm megkértem Josht, hogy had vigyem ki sétálni. Megengedte, kivezettem a boxból, kikötöttem és egy kicsit kicsinosítottam és indultunk is kifelé. Gondolkoztam, hogy hova is mehetnénk, de szembe jutott, hogy a karámok mögött van egy nagy rét, ezért úgy döntöttem, hogy oda megyünk. Mikor elsétáltunk el ló mellett Kalifa szépen kihúzta magát és az orrát is fenntartotta. Néha-néha még oda is nyerített dicsekedve. Nagyon nagyra van magával ez  a ló. Végül is engem ez sosem zavart, nagyokat nevettem rajta. Meg hát így szerettük legalább is én. Kiértünk a karámoktól és már is a réten voltunk. Nagyon szép hely volt abba biztos voltam.Kinéztem magamnak egy jó helyet, leültem a fűbe és néztem ahogyan Kalifa legel. Azt vettem észre, hogy ez ló egyre közelebb jön hozzám. Gondoltam kicsit "fogócskázok" vele. Tehát gyors felpattantam és futni kezdtem. Először csak nézett, hogy "mit akar ez a lökött?" de aztán vágtázni kezdett utánam. Miután utol ért úgy gondoltam megfordulok. - Csak nem vágtázik el - gondoltam. Inkább csak befékeztem hirtelen és utána fordultam vissza. Ő ezt észre vette és ügetett vissza én közbe leültem , majd tőlem pár méterrel megállt és legelt tovább. Az órámra pillantottam ami fél nyolcat mutatott ezért megfogtam Kalifát és és vissza fele sétáltunk. A karámokhoz érve eszembe jutott valami amit mindig is szerettem volna kipróbálni csak nem volt rá alkalmam. Tehát vissza fordultunk és felpattantam Kalifára, majd beugrattam vágtába. Körülbelül a rét feléig el vágtáztunk. Nagyon jó volt. - Ilyet nem utoljára csináltunk - mondtam neki és közbe megveregettem a nyakát. És megint oda értünk ahonnan vissza fordultunk: a karámokhoz. Itt már leszálltam majd adtam egy jó nagy puszit Kalifának. Aztán sétáltunk vissza. 


Bevezettem a boxba. A kötőféket levettem róla, vissza akasztottam a helyére és jutalomfalatot adtam neki és elköszöntem tőle. Aztán már mentem is vissza. Mikor beléptem a szobámba az órára pillantottam és már nyolc óra volt. Fáradt voltam úgy hogy beállítottam az ébresztőmet és befeküdtem az ágyba és kb öt perc múlva aludtam. 
                                                                         ****
Fél tíz kor keltem is a telefonom csörgésére. Szóval kiszálltam nagy nehezem az ágyból és bementem a fürdőszobába. Gyorsan megmostam az arcomat és a fogamat. A hajamat copfba kötöttem, hogy nézzen ki valahogy. Majd ezek után felvettem a cipőm és indultam. Mikor oda értem Twister boxához ő már ott várt. Elindult felém és köszönt.
- Szia Amy! - Szia - köszöntem vissza.
- Na?- kérdeztem
- Mit na? - nevetett.
- Hát hova megyünk vagy itt maradunk? - érdeklődtem.
- Gyere! - majd megfogta a kezemet és húzni kezdett.

A karámok elejéhez vezetett ahol egy nagy fa volt. Az alatt álltunk meg. A kezemet még mindig fogta. Majd oda nyúlt a másikért is, és bele kezdett a mondandójába.
- Amy.....hát...őőő...tudod....már sokszor próbáltam elmondani, de ....hát ..őő.. - mondta elég idegesen
- Nyögd már ki Jason!

9 megjegyzés:

  1. ez nagyon jóóó :)) azonnal hozd a kövit !! ♥♥♥♥ :D :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen.^^ hát most azonnal nem tudom hozni, de hamarosan. :)<3

      Törlés
  2. nagyon jó lett.:$ minél hamarabb kövit.:$

    VálaszTörlés
  3. Mikor hozod a következőt?? ;D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát nem tudom sokat gondolkozok rajta..de nem jutok 1-ről a 2-re. :SSS :( próbálok sietni de nem jut semmi az eszembe. :(

      Törlés
  4. Nekem lenne pár ötletem ès szívesen megosztanam veled ha érdekel :) csak adj egy e-mail cimet ès küldök párat :)

    VálaszTörlés