2012. július 2., hétfő

7.fejezet - nem miattad jöttem ide..

Mereven ültem ott. Megsem tudtam mozdulni a meglepődöttségtől. Megráztam a fejemet, hogy már jöjjön vissza az eszem, de sikerült, észhez tértem. Úristen Jason Morell mit tettél? - tettem fel a kérdést magamnak. Közbe az órámra is rá pillantottam ami fél ötöt mutatott. Úgyhogy valahogyan összeszedtem magam és felálltam, majd lemásztam a bálákról. Elindultam a szobám felé és közbe imádkoztam, hogy ne találkozzak Jasonnel. Nem tudom mit fogok csinálni, nem tudom it fogok mondani. Közbe már elérkeztem a szobám ajtajához, de mikor éppen ki akartam nyitni egy cetlit láttam a párkányon. Lassan oda nyúltam érte és kinyitottam. Mikor elolvastam a szemeim kikerekedtek és a szám is szépen kinyilt, de egy darabig úgy is maradtam. Az ajtó elött álltam és csak bámultam a papírt és többször egymás után elolvastam. Mivel rájöttem, hogy nem állhatok itt egész nap és a papírt nézegessem ezért megpofoztam magamat és bementem az ajtón. Nem igazá tudtam másra gondolni csak a cetlire, de valamivel el kellett foglalnom magamat , hogy ne gondoljak rá. ezért elkezdtem készülni és kiválasztottam egy filmet a dvd-im közül amiket hoztam. A Secretariatot választotam. Remélem a lányok még nem látták és tetszeni fog nekik. Ezután gyors lefürödtem,fogatmostam és felöltöztem. Ruhának egy fekete szabadidő gatyát, egy fehér pólót és egy rózsaszín pulcsit választottam, ami nagyon kényelmes volt. Majd a készülés után kicsit körbe néztem a konyhaszekrényekben és az eggyikben egy poppcornt találtam. Mivel mikró volt ezért betettem és kipattogtattam. Mire végeztem vele arra a lányok már kopogtattak is az ajtón. Bejöttek, gyors pakoltunk poharakat,üdítőket,poppcornt az asztalra. Ezután mindenki el helyezkedett és elkezdtük a filmet.
                                                                 .......

Mikor felkeltünk már éjjel 2 volt. Rájöttünk, hogy film közbe jól alaludtunk. Javasoltam, hogy már maradjanak itt nálam, bele is eggyeztek és vissza aludtunk 5 perc után.


Reggel nyolckor az ébresztőmre keltünk. Hirtelen felcsengett és mind a hárman kiestünk az ágyból. A nagy nevetgélés közbe felálltunk és meg beszéltük, hogy mikor és hol találkozunk. A körkarámnál fél óra mulva - jelentette ki Sarah. Majd ezek után a lányok haza mentek elkészülni. Aztán én is ezt tettem. Gyorsan reggeliztem egy tál műzlit, fogatmostam, a hajamat megcsináltam, felöltöztem, és ezzel már el is telt a fél óra. Szóval sietős léptekkel a karám felé vettem az irányt. Mire oda értem arra a lányok is ott voltak. Majd elindultunk nyergelni. Összefutottunk Josh-al és közölte, hogy ma terepre megyünk. Biztos jó lesz, mert mindenki jön. Már nagyon vártam. Tehát futottam a nyeregért és a kantárért. Köszöntem Kalifának és már hoztam is ki leápolni. Gyors ápolás,nyergelés,kantározás. Igazából mi készültünk el utoljára a lányokkal, de se baj. Mikor a páyára sétáltunk a többiekhez megláttam Jasont, ő is engem nézett. Ebben a pillanatban azt kívántam, hogy bárcsak ne lennék ott, de még mindig ott voltam. Lassan lehajtottam a fejem és a földet kémleltem. Aztán a pályára beérve mit sem foglalkozva Jasonnel felültem Kaifára és sétálgatni kezdtem vele. De egyszer csak a fiút láttam szembe jönni velem Twisterrel. A nézésemet gyorsan Kalifa sörényére helyezetem., és végre elment mellettem. Nem is volt vészes - gondoltam. De utánnam szólt.
- Amy beszélnünk kell - mondta halkan.
- Most nem - feletem, és tovább sétáltam Kalifával. Majd békén hagyott. Vagy mégsem?...nem, mert mellém ügetett.
- De amit a papírra leírtam...az úgye még áll? - kérdezte reménykedve.
- Még meg gondolom - majd elügettem.
- Amy! - kiabált csendesen utánnam, de én nem foglalkoztam vele és oda léptettem Kalifát Sam és Amadeus mellé. És ezután Josh vezetésével elindultunk terepre.

9 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper ez a rész, főleg, hogy egy "szerelmi szál" is van benne..Szerintem igy sokkal izgibb!!! ;) :D

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szuper ez a rész! Főleg, hogy egy "szerelmi szál" is van benne!!! Szerintem ugy sokkal izgibb!! ;) *.* !

    VálaszTörlés
  3. Már alig várom a folytatást!!! Elképzeléseid szerint mikor tudod felrakni a kövi rész??? *.* nagyon kiváncsi vagyok a folytatasra!

    VálaszTörlés
  4. Hétfőn fel rakom..de utánna egy darabig nem lesz mert nem leszek itthon, de ha haza jöttem akkor minden képpen bepótolom. :)

    VálaszTörlés
  5. bocsi a késésért de most nem tudom folytatni. :SS de próbálom...remélem hamarosan fel tudom tenni.

    VálaszTörlés