21. fejezet


Reggel arra keltem, hogy egy puha kéz az arcomat simogatva jó reggelet kíván. Szebb reggelem nem is lehetett volna.
- JÓ reggelt! - mosolygott rám Jason, én nem szóltam semmit csak a vállára hajtottam a fejemet és mély lélegzetet vettem, hogy jól érezzem az illatát. DE ő egyszer csak felállt az ágyból. Lassan a székhez ment amire a ruháim voltak szórva, rám dobta majd megszólalt.
- Öltözz fel és gyere! - mondta mosolyogva majd felhúzott az ágyból. - Igenis. - raktam a kezemet a homlokomhoz majd a ruháimat összekapkodva szaladtam a fürdőbe.
Gyorsan lefürödtem felkaptam egy rövidnadrágot megy egy toppot fogat és arcot mostam. Az örömömet elrontotta az, hogy eszembe jutott minden, hogy ma mi fog történni. Én itt hagyok mindent, és mindenkit. Jasont, Josht, Sarah, Sam, Jane, És Twistert és Kalifát.
El sem hiszem, hogy ilyen hamar szétválunk. Hiszen csak most találkoztam újra Twisterrel, nem is tölthettem vele sok időt. Sőt szinte a lehető legkevesebbet.
Hirtelen a lábaim elgyengültek és összecsuklottak alattam. Jason biztosan halhatta a nagy koppanást hiszen egy pillantás alatt ott termett.
- Jól vagy? mit csináltál? ugye nem vágtad meg magad? nézegette a kezeimet hátha megint megcsináltam volna a butaságomat.
- Nem nem csináltam semmit! - szedtem le magamról Jason kezeit.
- Akkor mi van? mondd, hallgatlak. - leült mellém a földre majd a hajamra egy puszit adott és magához szorított, ettől még jobban kellett sírnom.
Negyed óra múlva már egészen kezdem megnyugodni. Összeszedtem magamat és megint lemostam az arcomat, hogy ne látszódjon annyira hogy sírtam, de ez a tervem is a semmibe veszett hiszen amint beléptem a lovardába megrohamoztam, hogy mi történt.
SEmmi kedvem nem volt erről beszélni. Egy kis egyedüllétet szerettem volna, tehát bocsánatot kértem a többiektől és elsétáltam tőlük.
- Hova mész? - fogta meg a kezemet Jason majd vissza húzott magához.
- most egy kicsit hagyjatok egyedül, kérlek. - néztem rá reménykedő szemekkel.
- Jó menj! - megpuszilt majd elengedett.
Én a karámok fel igyekeztem hiszen láttam, hogy Kalifa és Twister nincsenek itt bent. Egy órám van még ahhoz hogy elköszönjek tőlük, remélem csak egy kis időre.

Ezalatt az egy óra alatt hihetetlenül megszerettem sokkal jobban megszerettem Kalifát mint eddig. Én nem tudom itt hagyni. Ez olyan fájdalmas érzés amit nem tudok megmagyarázni.
Szavakkal sem tudom kifejezni. Olyan mintha belém szúrnának egy kést: fáj minden porcikád, tudod, hogy mindjárt itt hagyod, lüktet a fejed, félsz. ..Félsz hogy mi lesz, hogy mi fog történni, hogy látni fogod e még valaha, és hogy ez a kapcsolat megmarad e még, ha viszont láthatod.
Szörnyű érzés. Még oda bújtam utoljára Kalifához. Gyönyörű fehér sörényébe hajtottam a fejemet. Beleszagoltam dús sörényébe. Felejthetetlen érzés. Szintén a sírás fogott el..megint. Kalifa oda tolta az orrát hozzám. Majd furán nézett rám. Én csak megcirógattam az orrát. Már félig nevettem. De eljött a búcsú pillanata, puszit nyomtam az orrára majd még egyszer szorosan átöleltem. Pár perc után elengedtem lassan elindultam a karám kijárata fele és előre siettem. Mikor a lovarda ajtajában léptem egy ismerős autót láttam begurulni.
Már nem tudtam sírni, hogy itt hagyom ezt a helyet én bíztam abban, hogy újra láthatok mindent, és mindenkit a lovakat a helyet, az embereket.

*fél óra múlva*
Már a kocsi csomagtartójába pakoltuk be a bőröndjeimet. Még egyszer körbe néztem a helyen, miután végeztünk a pakolással körbe néztem még egyszer a helyen és elbúcsúztam mindenkitől.
A lányoktól Jasontől, Josht-tól és Kalifától, Twistertől. Remélem mi hamarabb itt lehetek újra. Lassan beszálltam az autóba anyával és apával együtt. Apa elindította a kocsit a gázra lépet és már itt sem voltunk.
A ablakon kinézve láttam ahogyan integetnek utánunk. Vissza gondoltam arra mikor először megláttam ezt a helyet, mikor kiszálltam a kocsiból, mikor a szobámat láttam, az első találkozásom és beszélgetésem a lányokkal, Jasonnel.
Az első felülés Kalifára, Mikor újra Twisterrel lehettem, mikor 2 év után újra lovagolhattam rajta. A terepek, a verseny, az esés. Minden ami itt történt velem az hihetetlen volt és ezért nagyon hálás vagyok, hogy itt lehettem.
Életem legszebb és legjobb 1 hónapja volt itt. Mikor ezekre vissza gondoltam egy kicsit meghatódtam. Nagyon hamar eltelt ez az idő és sajnálom, hogy haza kell mennem.

Mikor haza értünk nagyon fura volt, de jó is. Jó volt újra látni minden ismerős dolgot..ami nem idegen. Egyszerre jó és rossz dolgok kavarogtak bennem, de tetszett ez az érzés. Ez után az úgy mondd hosszú nap után felszaladtam a lépcsőn és letusoltam. Jól esett a bőröm érezni a vizet.
Kiszálltam a meleg víz alól, magamra csavartam a törölközőt és az ágyamba vetettem magamat. Már a szemem majdnem leragadt mikor a telefonom csörgésére lettem figyelmes.
Jason neve jelent meg a képernyőn. Gyorsan megnyomta a zöld gomocskát.
- Szia. - köszöntem bele vidáman.
- JÉzusom végre, hogy felveszed...komolyan már nem tudtam mi van..én..én..nagyon meg ilyedtem. Miért nem vetted fel? - aggódott, és hadart.
- Nyugi, nyugi. - szóltam bele csendesen. - Minden rendben van csak zuhanyoztam.
- Ohh értem akkor semmi baj ugye? amúgy mi volt haza fel? - kérdezte.
- semmi baj, egyébként meg semmi különös nem volt. Váltottam pár szót anyáékkal aztán utána zenét hallgattam. -
- Ja értem.. "jason gyere segíts" - hallottam a háttérzajt..Josh hangja volt. - Amy most mennem kell lehet, hogy valami baj van..majd még beszélünk szia szeretlek! - hangzott el egy kicsit ideges voltam meg hát boldog is.
Pár perc múlva az idegesség uralkodott el rajtam. Mi van ha komoly a baj, de mi van ha csak egyszerű volt, de nem tudom. Egész nap cak vártam vártam és vártam, hogy Jason hátha felhív, de nem. Már tényleg kezdtem meg ilyedni.
Majd este fél egy körül a telefonom megszólalt.
- Igen? - vettem fel izgulva.
- Amy baj van!...